Akadálymentes változatMegosztás: Megosztás a FacebookonMegosztás az IWIW-enEmail

Rákosmente - Modern Kertváros


Alapértelmezett mód

Kelemen Attiláné köszöntése

2018. június 14.   |   MédiatárMédiatár

95. születésnapja alkalmából Dr. György-Rúzsa Ágnes jegyző és Füzesi Péter önkormányzati képviselő köszöntötték Kelemen Attilánét.

Olga néni 1923-ban született Debrecenben. Elemi iskoláit lakhelyükön, Berettyóújfaluban végezte, majd az Isteni Megváltó Leányai Soproni Kisdedóvónőképző Intézetnél szerzett óvónői oklevelet 1943-ban. Kinevezték a székelyföldi Felsőrákos településre óvónőnek, ahol nagyon szerény és nehéz körülmények között nevelt egyedül 80 gyermeket. Itt megismerkedett a helyi unitárius lelkész fiával, akivel 1946. tavaszán házasodtak össze. A II. világháború alatt Berettyóújfaluban éltek, majd a háború után megszülettek fiai 1947-ben és 1954-ben. Végül 1957-ben költöztek Rákoscsabára, jelenlegi otthonába.

A kerületben a Tanár utcai Óvodában, majd a Bulyovszki utcai Óvodában óvónőként, a Robogó utcában pedig vezető óvónőként dolgozott, végül a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi Kirendeltsége felkérte kerületi titkárának, s itt tevékenykedett egészségnevelőként egészen nyugdíjazásáig. Ám ekkor sem pihent, nyugdíjasként is a Piroska Óvodában dolgozott óvónőként. Nagyon fontosnak tartotta a gyermekek egészséges fejlődését, az egészségnevelést, az egészséges életmód-alakítást. Áldozatos egészségnevelő és vöröskeresztes munkájáért számos kitüntetést és oklevelet kapott, majd a 2018. június 1-i Pedagógusnapi Ünnepségen Gránit Díszoklevelet vehetett át Riz Levente polgármestertől.

Olga néninek 3 unokája és 5 dédunokája született. Egészen a közelmúltig összetartott a soproni osztálytársaival, kik az ország területén szétszéledtek. Régebben kertészkedett, most már csak a televíziót nézi, főleg az egészségmegőrzéssel, oktatással kapcsolatos műsorokat szereti.
Boldogan mesélte, hogy a nehézségek ellenére szép élete, boldog gyermekkora és boldog házasélete volt. Kérdésünkre elmondta, szerinte ez a hosszú élet titka: a szeretet és egymás segítése.


Vissza
Naptár
2018 június
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30