Lakcímigazolvány igénylése / cseréje tartózkodási hely változás / bejelentés esetén
A Magyar Köztársaság területén élő magyar állampolgár, bevándorolt, letelepedett, menekültként elismert polgár, valamint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjének nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. A külön kérelmére külföldön élő magyar állampolgárként nyilvántartásba vett személy magyarországi tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjénél jelentheti be.
Tartózkodási helyet érvényes lakóhely megléte mellett lehet bejelenteni.
A polgárnak tartózkodási helyét, illetve annak változását az új tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőnél kell bejelentenie lakcímjelentő lapon. A polgár tartózkodási helyének újabb tartózkodási hely létesítése nélküli megszüntetését a lakóhelye szerint illetékes jegyzőnél is bejelentheti lakcímjelentő lapon.
A tartózkodási helyet annak létesítésétől számított öt éven belül a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőnél ismételten be kell jelenteni. Az ismételt bejelentés hiányában az érintett tartózkodási helye a törvény erejénél fogva megszűnik.
A lakcímbejelentéshez a lakás tulajdonosának vagy a lakás használatára egyéb jogcímen jogosultnak a hozzájárulása szükséges. A lakcímbejelentés ténye önmagában a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet, és nem szüntet meg.
A polgár a lakcímbejelentés során közli a települési önkormányzat jegyzőjével a lakcímjelentő lapon: nevét, anyja nevét; születési helyét, idejét; személyi azonosítóját; állampolgárságát; előző tartózkodási helyét; új tartózkodási helyét; a bejelentés időpontját; a tulajdonos vagy a lakás használatára egyébként jogosult hozzájárulását. Az eljáró hatóság kérheti még a lakás feletti rendelkezési, illetve használati jogosultság igazolására szolgáló okirat bemutatását is.
A polgár lakcímbejelentési kötelezettségét személyesen, illetve törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján teljesítheti, az alábbi esetek kivételével:
- ha a bejelentési kötelezettség több együtt költöző hozzátartozót érint, a bejelentést valamennyiükre vonatkozóan az egyik bejelentésre kötelezett is teljesítheti;
- a kiskorú gyermek, illetve a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy lakcímbejelentését szülője, illetve gondnoka (törvényes képviselője) teljesíti. A 14. életévet betöltött kiskorú gyermek tartózkodási helyét maga is bejelentheti;
- az átmeneti gondozásban részesülő gyermek lakcímbejelentéséről a szállásadó gondoskodik. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt tekintetében is;
- a munkásszálláson, mozgószálláson vagy építkezés felvonulási lakóépületben lakó polgár bejelentését a tartózkodási hely tekintetében szállásadónak minősülő személy (képviselője) is elvégezheti.
A lakcímbejelentési eljárás során a polgár a személyazonosító igazolványát vagy más, személyazonosításra alkalmas hatósági igazolványát köteles bemutatni és lakcímigazolványát (amennyiben rendelkezik azzal) köteles leadni.
A tartózkodási hely változásának/létesítésének nyilvántartásba vételéről - a lakcímjelentő lap alapján - a tartózkodási hely szerinti jegyző dönt és gondoskodik, az új lakcímigazolvány illetékmentes kiállításáról a tartózkodási szerint illetékes körzetközponti jegyző (okmányiroda) útján gondoskodik. A tartózkodási hely újabb tartózkodási hely létesítése nélküli megszűnésének nyilvántartásba vételéről a lakóhely szerint illetékes jegyző is dönthet.
A lakcímigazolvány a polgár kérelmének megfelelően átvehető:
- a tartózkodási hely szerinti jegyzőnél személyesen vagy meghatalmazott útján;
- a lakó- vagy tartózkodási helyre történő postázással.