Akadálymentes változatMegosztás: Megosztás a FacebookonMegosztás az IWIW-enEmail

Rákosmente - Modern Kertváros


Alapértelmezett mód

Kerületi művészek

Lakatos József Péter faszobrász

Életrajz:

1945-ben Rákoshegyen született. 1962-től mint faszobrász-restaurátor dolgozik a Szépművészeti Múzeumban, 1974 óta a Magyar Nemzeti Galériában. 1975 óta tagja a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A hatvanas években részt vett a Tóth Tibor vezette XVII. kerületi Művészetbarátok Köre és a Képzőművészeti Szakkör tevékenységében. Törzstagja az 1969 óta működő Gyulai Nyári Művésztelepnek. Alapító tagja a kerületben működő Vigyázó Ferenc Művelődési Társaságnak és a Czimra Gyula Önképző Egyesületnek is. A Gyulai Művészek Társasága tagjaként több kiállításon szerepelt itthon és külföldön. Szobrai a művészi kifejezés szolgálatába állított fafaragás mesterségbeli tudását tanúsítják. Az utóbbi időben inkább rajzokat készít, portréi elsősorban az ábrázolt személy lelki alkatának kifejezésére törekednek. A képzőművészet mellett versmondással is foglakozik: 1997 óta rendszeresen tart előadóesteket kerületünkben és szerte az országban.


Önálló kiállításai:

Köröm, rk. plébánia (1995), Budapest-Rákoskeresztúr, KIM Iroda (1998), Rákoshegy, Rákoshegyi Közösségi Ház (1999). Rendszeresen szerepel a Budapest XVII. kerületi csoportos képzőművészeti kiállításokon és a Gyulai Művésztelep tárlatain is.



Elérhetőség:

1173 Budapest, Ferihegyi út 244.


Kulturális események
Oct 21. - Nov 23.
Erdős Reneé Ház
Nov 22. 09:00
Rákoshegyi Közösségi Ház
Nov 22. 18:00
Rákoskerti Művelődési Ház - Ascher Oszkár Színház